Oldal kiválasztása

Megosztó téma a kutyások és nem kutyások között is, hogy vajon mennyire elfogadható, ha telefonálunk kutyasétáltatás közben? Tudunk-e annyira figyelni a kutyára, mint nélküle? Vitaindító.

 

Rossz gazdi?

A minap Csubival a szokásos esti sétánkat kezdtük, amikor hívott a párom, aki most néhány napig külföldön van. Elmesélte a napját, megbeszéltünk néhány dolgot, mi közben Csubival – pórázon – haladtunk a szokásos körünkön. Figyelmes lettem egy staffordshire terrierre, aki nyakörv és póráz nélkül (!) álldogált úgy egy méterre a gazdájától, aki egy lépcsőn üldögélt. Láttam, hogy már nagyon néz minket, ezért amennyire tudtam, nagy ívben elkerültük őket, viszont volt egy szakasz, ahol muszáj volt elmennünk mellettük. A férfi észrevett minket, behívta a kutyát, leültette és meg is fogta. A telefonbeszélgetésből kiszólva megköszöntem neki, hogy ilyen figyelmes, és mentem is volna tovább, amikor megütötte a fülem, hogy beszél hozzám: szinte felháborodottan, hogy a kutyámra kéne figyelni, és nem telefonálni.

Meglepődtem, de nem akartam egy értelmetlen szópárbajba belemenni, ezért csak beszéltem tovább a páromhoz a vonal túlsó végén, és mentünk tovább. Már nem értettem, de hallottam, hogy a férfi még mindig dünnyög valamit. Kérdem én: milyen jogon ítélkezünk? Tudta-e, hogy éppen miért telefonálok?

És akkor nézzük az alapfelállást: én pórázon, szorosan magam mellett tartom a kutyám, hogy még csak véletlenül se legyen esélye másfele kalandozni, mert valóban, ilyenkor tényleg nem tudunk úgy a kutyára is figyelni. És akkor ott a másik kutya, nyakörv, póráz, minden nélkül, akire az én kutyám fel se figyelt egyébként, mert meg lett neki tanítva, hogyan ignoráljon kutyákat-embereket a sétáink során. És akkor kérdem én: hol hibáztam?

 

Mielőtt ítélkezünk

Szerintem sehol. Minden írott és íratlan kutyás szabályt betartottam, az egyetlen „bűnöm” az volt, hogy nem 100%-ban, csak 80%-ban figyeltem Csubira, viszont ennek megfelelően közel tartottam magamhoz. Nem azért telefonáltam, mert annyira unom a közös sétáinkat, hanem mert csak akkor tudtunk beszélni. És mielőtt nagyon elhamarkodottan ítélkeznénk – és ennek hangot is adnánk –, érdemes lenne körültekintőbben felmérni a helyzetet.

Telefonálás séta közben – menő, vagy ciki?

Megosztó téma a kutyások és nem kutyások között is, hogy vajon mennyire elfogadható, ha telefonálunk kutyasétáltatás közben? Tudunk-e annyira figyelni a kutyára, mint nélküle? Vitaindító.

 

Rossz gazdi?

A minap Csubival a szokásos esti sétánkat kezdtük, amikor hívott a párom, aki most néhány napig külföldön van. Elmesélte a napját, megbeszéltünk néhány dolgot, mi közben Csubival – pórázon – haladtunk a szokásos körünkön. Figyelmes lettem egy staffordshire terrierre, aki nyakörv és póráz nélkül (!) álldogált úgy egy méterre a gazdájától, aki egy lépcsőn üldögélt. Láttam, hogy már nagyon néz minket, ezért amennyire tudtam, nagy ívben elkerültük őket, viszont volt egy szakasz, ahol muszáj volt elmennünk mellettük. A férfi észrevett minket, behívta a kutyát, leültette és meg is fogta. A telefonbeszélgetésből kiszólva megköszöntem neki, hogy ilyen figyelmes, és mentem is volna tovább, amikor megütötte a fülem, hogy beszél hozzám: szinte felháborodottan, hogy a kutyámra kéne figyelni, és nem telefonálni.

Meglepődtem, de nem akartam egy értelmetlen szópárbajba belemenni, ezért csak beszéltem tovább a páromhoz a vonal túlsó végén, és mentünk tovább. Már nem értettem, de hallottam, hogy a férfi még mindig dünnyög valamit. Kérdem én: milyen jogon ítélkezünk? Tudta-e, hogy éppen miért telefonálok?

És akkor nézzük az alapfelállást: én pórázon, szorosan magam mellett tartom a kutyám, hogy még csak véletlenül se legyen esélye másfele kalandozni, mert valóban, ilyenkor tényleg nem tudunk úgy a kutyára is figyelni. És akkor ott a másik kutya, nyakörv, póráz, minden nélkül, akire az én kutyám fel se figyelt egyébként, mert meg lett neki tanítva, hogyan ignoráljon kutyákat-embereket a sétáink során. És akkor kérdem én: hol hibáztam?

 

Mielőtt ítélkezünk

Szerintem sehol. Minden írott és íratlan kutyás szabályt betartottam, az egyetlen „bűnöm” az volt, hogy nem 100%-ban, csak 80%-ban figyeltem Csubira, viszont ennek megfelelően közel tartottam magamhoz. Nem azért telefonáltam, mert annyira unom a közös sétáinkat, hanem mert csak akkor tudtunk beszélni. És mielőtt nagyon elhamarkodottan ítélkeznénk – és ennek hangot is adnánk –, érdemes lenne körültekintőbben felmérni a helyzetet.