Többször hallottam már ismerőseim körében, hogy az esküvőjükön biztosan jelen lesz majd a kutyusuk is, hiszen ő is családtag!

Amikor Fülöp belépett az életünkbe, pontosan 3 évvel ezelőtt, akkor még nem voltam menyasszony, de már természetesnek vettem, hogy ott kell, legyen majd az esküvőnkön! Persze fejben már el is képzeltem a hihetetlen cuki nyakkendőt rajta, valamint, hogy a szájában elhozza a gyűrűket az oltárig…. azért lássuk be hát nem ez minden kutyás menyasszony álma??? 🙂

Sajnos helyszínfüggő, nem mindenhol engedélyezik, hogy kedvenceink velünk legyenek a Nagy Napon. A templomokba nagy általánosságban tilos kisállatot bevinni, így eleve, akiknek templomi esküvőjük is van, sajnos ott biztosan nem lehet velük a kutyusuk. Viszont, akiknek polgári szertartásuk is van, méghozzá külső helyszínen és nem a városházán, azok a szerencsésebbek közé tartoznak, hiszen a fentebb említett álom-kép könnyen meg is valósulhat számukra!
A mi esküvőnkön sajnos Fülike nem lehetett jelen, hiszen a templomba nem vihettük magunkkal, illetve a lagzi-helyszín is elzárkózott a kutyusos-esküvőtől. De pontosan ezért fontos, hogy legyünk kreatívak és próbáljuk a Nagy Napba belecsempészni kedvencünket. Több fotóstúdió is rugalmas e tekintetben és magunkkal vihetjük a fotózásokra kiskutyánkat. Mi a The Rooms-nevű helyet választottuk, mert kutyussal is lehet fotózkodni. Csak ajánlani tudom, mert nagyon felkészültek minden szempontból és rugalmasak is, kisállat téren!
Nem mondom, hogy kutyusunkat csempésszük be egy sporttáskába, vagy abroncsos szoknyánk alatt bújtatva a helyszínre, de ha az esküvő előtt van ideje a párnak, akár egy kisebb szűkebb körű fogadást is rendezhetnek, melyen egyértelműen ott lehet kiskutyánk és akkor meg van rá az esélye, hogy ő is kivegye a részét a Nagy Napból. A fotózást is ajánlom, hiszen nekünk remekül bevált, persze egyértelmű, hogy hiányzott az esküvőnk napján, de így a közös fotózás valamennyire kárpótolt minket. Több megoldás is van, csak kreatívnak kell lennünk, és ha valamit eltervezünk, akkor ne hagyjuk, hogy bármi eltántorítson eredeti célunk megvalósításában!

Regisztrálj és Nyerj egy Kutya GPS-t!

Az alábbi mezőbe kérlek add meg az email címed,

és már készen is vagy!

Amint beírod az e-mail címed, már Te is részt veszel a 2 nap múlva esedékes sorsolásunkon!

Remek Munka!

Most már Te is részt veszel a sorsolásunkon.

Még van egy 5%-os kuponunk is számodra. Amennyiben érdekel kattints az alábbi gombra...